Gyermeknevelés

Két gyeremekem van.A 10 éves kis(nagy)fiam nyugodt, kiváló tanuló és sportoló.

Megválaszolva: 2004. február 2.

A szülő kérdése

Tisztelt Óvonő !

Két gyeremekem van.A 10 éves kis(nagy)fiam nyugodt, kiváló tanuló és sportoló. A kicsi 3 és fél éves kiscsoportos. Hamar megtanult mászni, járni,stb. Ekkor kezdődtek a számomra eddig ismeretlen dolgok. Mivel a pici mindent amit akart meg is csinált(kiborított, összetört, tépett). Nagyon erős fizikailag, soha nem sír, még tetanusznál sem, vagy ha vérző seb lett a lábán. Pedagógusnak tanuló ismerősöm szerint koránál okosabb(pl.ismeri a napfogyatkozás menetét, állatokat a lexikonból, hogyan élnek.., kéri tanítsam meg a betűket írni, 10-es számkörben a kezemen összead, kivon). Én szóval próbálok fegyelmezni, ha kell 5x elmagyarázom mindkettőnek mit miért lehet vagy nem szabad csinálni. Alapvetően 2 dolog aggaszt.
1.A kicsi nem beszél tisztán (l,r,dzs).
Az óvo néni szerint még nincs baj, nagycsoprtra kell teljesen tisztán beszélnie. Szopja az ujját. Ez oka lehet esetleg a hangképzésnek? Sokat énekelünk, mondókázunk. Ha észreveszi, hogy vmit ismételek vele figyelmeztet, hogy még kicsi, ezért nem tudja kimondani.
2. mostanában lecsendesedett a kicsi, de hirtelen indulatba jön ha,
- oviban játszik és belelépnek a játékába vagy szónélkül elveszik tőle. Nevelője szerint ekkor elintézi 2 perc alatt a sérelmét, és tovább játszik. DE soha nem kezdeményezi a verekedést, veszekedést!
- ha összezördül a testvérével, vagy édesapjával, esetleg nem neki adunk igazat elkezd csapkodni. Ilyenkor szépen szólok hozzá, hogy mi nem bántottunk, te se bánts minket. Ezután a nyakamba omlik és zokog. Majd vége mintha mi sem történt volna.
Azt olvastam, a gyermek aggressziója a szülő aggresszióját tükrözi. Ha mi nem bántunk senkit, nem vagyunk hirtelen lobbanékony ideges emberek, mivel lehet magyarázni a kirohanásokat?

Köszönöm válaszát,
Syl

Az óvónő válasza

Kedves Syl!

Első kérdésére válaszolván: a kisgyermekkori beszéd tisztasága bizony sok kicsi esetében jelent problémát. 3 éves korban még valóban korai lenne aggódni emiatt, ám a kisfiú rendkívül ravasz reagálásához (t.i.: "még kicsi vagyok és ezért nem tudom kimondani") a következő hozzáfűznivalóm lenne: a gyermekkel kapcsolatos bármely aggályt, kérdést óvónő és szülő sohase a gyermek előtt beszélje meg. Minden valószínűség szerint ennek köszönhető ugyanis, hogy a fiúcska ilyen okosan kivágta magát a problémából. (Meghallhatta az óvónő "védőbeszédét" és ebből azonnal ötletet merített.)
Mindezek mellett javaslom, hogy amennyiben a beszéd tisztasága minden igyekezetük ellenére sem javul néhány hónapon belül, nem ártana felkeresni logopédus szakembert.
Második kérdése a gyermekénél tapasztalható agresszióval kapcsolatos. Az önvédelmi agresszió (csak akkor támad, ha őt is bántják) súlya nem olyan nagy, mint mondjuk a támadó jellegű agresszióé. Míg előbbi oka pontosan feltérképezhető és kizárólag saját érdekeinek megvédésére irányul, addig az utóbbi szándékos provokációt takar. Az Ön gyermekénél tapasztalható megnyilvánulást mindenképpen az első csoportba sorolhatjuk, mely, - valljuk be magunknak is, - nem tekinthető olyan nagy bűnnek. (A felnőtt társadalom törvénykezésében is teljesen másként értékelik az önvédelmi agressziót, mint a támadó jellegűt.) Mindezek mellett azért fontosnak tartom megemlíteni, hogy a gyermeknek muszáj megtanulnia és elfogadnia, hogy problémáit ne ilyen módon oldja meg! Ebben van óriási szerepe a felnőtt nevelői hozzáállásának, következetességének!
Amit Ön a gyermeki agresszió egyik magyarázataként említett, (azaz: a szülői agresszióra adott válasz), az semmiképpen nem ilyen esetekre vonatkoztatható. Pszichológiai szempontból akkor beszélhetünk erről, mikor a túl agresszív (!) gyermek azért vezeti le feszültségeit, indulatait a gyermekközösségben, mert otthon teljes elnyomás alatt tartják, szabadságában, önállóságában durván korlátozzák. A felgyülemlett indulatok ezért az óvodában törnek a felszínre. Levele alapján azonban feltételezem, hogy Önöknél szó sincs ilyesmiről, s az agresszió jellege sem támadó, mint az előbbi példámnál jellemző, hanem kizárólag védekező.
A kisfiúra való rászólás nyomán tapasztalható kétségbeesést zokogást nem tartom kellően megalapozottnak, ha valóban nyugodt, szelíd hangon figyelmeztették. Sokkal inkább itt is valamiféle okos reagálásról lehet szó, mellyel igyekszik meglágyítani szülei szívét, így vonva ki magát a felelősségre vonás súlya alól. Fontos, hogy amikor valóban elfogadhatatlan módon viselkedik a fiúcska, ne engedjék magukat ellágyítani. Gyermeküknek is meg kell tanulnia, hogy bizonyos szociális szabályok rá is éppúgy vonatkoznak, mint bárki másra.

Üdvözlettel: az Óvónő

További kérdések – gyermeknevelés