egy másik anyuka levelében találkoztam egy számomra nagyon ismerős szituációval.
Megválaszolva: 2004. április 13.
A szülő kérdése
Kedves Óvónéni,
egy másik anyuka levelében találkoztam egy számomra nagyon ismerős szituációval.
Hasonlóan ahhoz a 3 és fél éves kisfiúhoz, az én 4 éves fiam is hasonlóképpen "működik": figyel, figyel, figyel egy jó darabig, "fizikailag" nem igazán gyakorolja az adott tevékenységet, míg egyszer... előáll egy majdnem tökéletes "produkcióval". (Mostanában például a kedvenc verses meséit tanulja úgy, hogy én előmondom-előolvasom, ő végig velem halad, nagyon figyel, némán mondja magában, kerekíti a száját, de csak akkor rukkol elő a tudományával, ha érzése szerint az már tökéletes.)
Nagy szerencsénk van, igazán jó oviba került, az Óvónénik is csodálatosak (bölcsivel annak idején nem volt ilyen szerencsénk). Egy nagyon picit azonban aggódom a leendő iskolai szereplése miatt, hogyan fogja ezt a tanulási stílust tolerálni a leendő tanító néni.
Laikus szülő számára a fiam furcsa különcnek tűnhet, de az óvónénik-tanítónénik azért gyakrabban találkoznak ezzel a jelenségel, ugye? Hogyan tudják ők az ilyen gyerkőcöket a csoportmunkába (illetve nem érzik-e nagy bajnak látszólagos visszavonultságukat?)
Az óvónő válasza
Kedves Levélíró!
Ezt a "különcséget" egy jó pedagógus (óvónő és tanító egyaránt) megfelelő módon tudja kezelni. Az állandó dicséret, motiválás, ill. annak az elfogadtatása a gyermekkel, hogy "nem csak a tökéletes lehet jó, kis hiba nem hiba" mind-mind közelebb viszi a megoldáshoz. Fontos a fiúcskával elfogadtatni, hogy senki sem lehet tökéletes, mindenki hibázhat, aminek felvállalása egyáltalán nem szégyellnivaló. Ezt Önök is gyakorolhatják vele otthon, illetve az élet különböző szituációiban úgy, hogy saját esetükben meg-megemlítik: "Jaj, ezt egy kicsit elrontottam, eltévesztettem, de nem baj, majd legközelebb jobban odafigyelek…stb." Így látja a kisfiú, hogy mindenki tévedhet, és ennek elfogadása nem szabad, hogy problémát okozzon számunkra.
Üdvözlettel: az Óvónő