A szülő kérdése
Kedves Óvónő!
Ismét kérdéssel fordulok Önhöz. Elég "érdekes" szituáció alakult ki itt a házban, és nem tudom kezelni a helyzetet. Nincs kisfiammal hasonló korú gyerek. A legkisebbek is idősebbek nála 2-3 évvel. (Kisfiam ősszel lesz 4 éves.) Most nyári szünet van az oviban, a családban sincs másik gyerek, tehát gyakorlatilag a gyerektársaság arra korlátozódik, ami itt a házban van. Bálint pedig borzasztóan igényelné a társaságot, de úgy érzem, hogy ez a társaság nem megfelelő számára. Teljesen meg van őrülve a többi gyerekért. De ezek a gyerekek nem játszanak vele, csak ideig-óráig. Abból áll a "játék", hogy kisfiammal kb. 5 percig pl. rajzolnak a földre, aztán ők nekiállnak rohangálni fel-alá. Nagyon sokáig nem szóltam bele ebbe a dologba, de most már kicsit soknak érzem, ami történik. Bálint nagyon szeret krétázni, de hiába hívja a többieket, abból áll nekik a játék, hogy picit rajzolnak vele. Mikor elunják nagyon hamar, szaladgálni kezdenek, ő pedig fut utánuk. Még ez sem gond, de már annyira elfajult a helyzet, hogy direkt szórakoznak a gyerekkel, és aztán persze, kinevetik. Amit ő észre sem vesz, mert még kicsi hozzá. Nem fogja fel, hogy nem hozzá valók ezek a gyerekek, és nem is akarnak vele játszani. Mikor ide át jöttek hozzánk, akkor is az volt a játék, hogy fel-alá rohangáltak a lakásban, Bálint hiába hívta őket a szobájába játszani. Mikor ő szeretett volna átmenni, és megkérdezte, hogy átmehet -e a szomszéd kislányhoz, ő kerek-perec megmondta neki, hogy nem. Ez egyébként többször megismétlődött. Nem tudom megértetni a gyerekkel, hogy nem így kell játszani, ez nem játék. Ha fel akarom hozni az udvarról, éktelen hisztit csap ki, üvölt, rugdos. Neki ilyenkor mindenki a barátja, mondja ő, a többiek pedig nevetnek rajta. Próbáltam már érdekes játékokat kezdeményezni, de az nem jó, beszéltem a nagyobb gyerekekkel, de ezzel sem értem el semmit. Én máshogy képzelem a gyereknevelést, mint az ő szüleik. (Nem akarom mondani, de kicsapják a gyerekeket az udvarra, és fogalmuk sincs, hogy a délutánt mivel töltik.) Nem tudom, hogyan értethetném meg a kisfiammal, hogy ez nem játék. Beszaladnak előle a lépcsőházba, mert tudják, hogy ő ott nem játszhat. Vártam sokáig, mert azt gondoltam, hogy a saját bőrén kell megtanulnia, hogy nem játszanak vele a gyerekek, de azért az 5 percért is hálás, amikor "leereszekednek" hozzá. Áll az udvaron és várja, hogy lejöjjenek. Ha meg lejönnek, akkor meg akarják szabni, hogy mit is játszanak, de csak nekik lehet igazuk. Utána otthagyják, Bálint pedig sírva kérdezi, hogy "Miért nem játszanak velem?" Mit csináljak? Próbálom kerülni őket, de egy házban lakunk, ez elég nehezen megy. Hiába kínálok fel érdekesebb programokat, folyton csak az udvarra akar menni. Nagyon megköszönném a tanácsát. Beszéltem vele szépen, csúnyán, de megmakacsolja magát, mindenki a barátja, szerinte, és én hiába mondok bármit.
Köszönöm és további jó babázást kívánok! Üdvözlettel: Csilla
Az óvónő válasza
Kedves Csilla!
E szituáció, amely most előadódott, bizony nem egyedi, a nagyobb gyerekek „ki ha én nem… majd én megmutatom, hogy én vagyok a nagyobb, a főnök…stb.” jellegzetes viselkedéséből ered. Örülnek, hogy ebben a helyzetben végre ők is nagyok és erősek a másikhoz képest, s ezt bizony maximálisan ki is használják. Kisfia pedig azért próbál mindenáron közéjük tartozni, mert ezzel végre ő is „nagy” lenne. Jómagam is azon a véleményen vagyok, hogy e helyzetet hasznos lenne mielőbb rendezni, amíg a ház „vezérei” el nem veszik teljesen gyermeke önbizalmát.
Javasoljon kisfiának minél több kinti programot (pl. játszótér, játszóház,…stb.), helyezze kilátásba, hogy „itt majd megmutathatod a kisebbeknek, ezt vagy azt hogyan kell csinálni…” Ebben a helyzetben végre ő lehet a nagy, az irányító, s ezt a szerepet valószínűleg nem fogja visszautasítani.
Előbbi módon, reményeim szerint sikerül mihamarább megnyugtatóan rendezni e helyzetet, s eközben gyermek önbizalma sem sérül, sokkal inkább épül.
Üdvözlettel: az Óvónő