A szülő kérdése
Kedves Óvónéni!
Kisfiam idén augusztusban tölti be a 3. évét. Értelmes, kommunikatív, rendkívül aktív kisfiú. Szinte állandóan figyelmet követel magának, nagyon sokat kérdez, megjegyez, ha nem ért valamit pontosan, akkor máshogy próbál kérdezni, vagy egyszerűen csak azt kérdezi: „anya mit mondtál?”. Tavaly nyáron kezdtük a bilizésre terelni a szót, próbálkozott is kisebb-nagyobb sikerrel. Azidő tájt kistesója 9 hónapos volt (talán ez sem volt olyan egyszerű tudomásul vennie), mindenesetre már annyit el is értünk, hogy kb. átlag 2 óránként próbálkoztunk a bilin és ha sikerült (túlnyomó részt igen), akkor nagyon megdicsértük. Ha viszont nem szóltam és vittem őt, akkor ment minden a bugyiba. Itt csak azt szerettem volna elérni valahogy, hogy ha már bent van a dolog, akkor esetleg szóljon. Ez úgy tűnt nem zavarja, így 1 hónap eltelte után kénytelenek voltunk visszavenni a pelust, de továbbra is kérdezgettem, hívogattuk a bilire. Aztán bölcsibe szoktunk. Hát innentől kezdve már bármilyen invitálásra ellenkezés lett az első reakció. A gondozó néniknek azt mondta, amikor tisztába akarták tenni, hogy ő majd otthon fog pisilni a WC-be és nem kell őt átpelusozni. Itthon pedig, ha bár nem önállóan, csak valahogy kicsábítva sikerült rákeverednünk a WC-re vagy bilire, akkor készségesen ment a dolog állva, ülve akár. Aztán próbáltuk kideríteni vajon miért nem akaródzik önállóan nekiindulni, vagy legalább némileg kisebb ellenállással, mire az lett a válasz, hogy túl hideg az ülőke vagy a bili. Elnézést, hogy hosszúra nyúlik a levelem, de a sok apró részlet közül már nem tudom kihámozni, hogy végül is mi lehet a fő probléma.
Azt is mondanám, hogy áttereltük valahogy a dolgot abba az irányba, hogy minden reggel ébredés után ráültünk a bilire (hol kisebb hol nagyobb ellenállást szétfoszlatva) és szinte kivétel nélkül (ma is) száraz pelussal kelünk. Azonban, ha nem ugrunk reggel időben, ahogy halljuk, hogy ébred és nem unszoljuk a bilire, akkor bemegy a pisi a pelusba. Ugyanez a helyzet a délutáni alváskor is. A pelenka száraz ébredés után, mint reggel is és néha már maga veszi le a pelenkáját és ül rá a bilire. Mostanában viszont mintha ez az óriásinak mondható eredmény változóban lenne. Ezért is kérem a segítségét. Most a válasza az lett, ha kérdezzük vagy mondjuk neki, hogy a WC-be pisilünk, kakilunk, hogy a kistesója is a pelusba pisil. Ráadásul kezdi, vagyis folytatja az önállóságra (önálló akaratra) való törekvést azzal, hogy amiben csak lehet ellenáll, így különböző magyarázatokkal áll elő. A kakilást persze még nem is említettem. Ez nem nagyon sikerül csak véletlenül és minimális mennyiség. Óriási dicséret, még jutalom is akad érte. Valahogy azonban a jutalom nem igazán motiválja (talán ha más jutalmat ígérnénk - bár egy kis becsomagolt csokiért is nagyon tud sírni - de ha végül meg is kapja, akkor igazából a csomagolás jobban izgatja. Ha meg nem kapja meg, akkor egy kis idő után már ő mondja, hogy abból ő nem kaphat, mert ugye mi mondtuk neki, hogy abból csak az kaphat, aki ügyesen a bilibe kakil. Ő pedig nem kakil a bilibe – mondja).
Aztán arra gondoltam, hogy már annyiszor megbeszéltük ezt a kakilás-pisilés témát és olyan nagyon tudja ám, hogy hova kell a dolgot intézni, hogy megint elkezdtem kisbugyit adni rá. Már ő kérte is egyébként, mert pont egy barátunktól kapott ajándékba, de az eredmény szinte változatlan volt. Ritkán szólt. Ha bepisilt esetleg annyit mondott, hogy „anya vizes lett a nadrágom” és ha bekakilt, akkor csak üldögélt benne. Itt már azért szomorúan közöltem vele, hogy megbeszéltük, hogy szól, de ilyenkor mindig bohóckodni kezd és nem akar tudomást venni a dologról. Aztán ahogy tiszta kisbugyit kap, és teljesen átöltözünk, megbeszéljük, hogy legközelebb szól, ha már jön a pisi v. kaki, de valahogy megint csak nem sikerül szólni. Még egyszer sem szólt önállóan (lehet, hogy túlságosan ránk vár, mintha ez nem is az ő „feladata” volna) és egyre ellenállóbbnak tűnik. Reggel is már gyakran, amíg azzal „ügyezünk”, hogy eljussunk a fürdőszobáig, addig gyorsan bepisil, aztán azt mondja: „én már pisiltem a pelusba”. Ha mégis a bilibe sikerül pisilni, akkor szereti lehúzni a WC-t, tudja, hogy ő is, apa is, anya is, mami is, papi is, a nagy gyerekek, szóval mindenki a WC-be pisil, kakil, tudja, hogy nemsokára mehet oviba, de ott már mindenkinek kisbugyiban kell lenni és szólni, ha útban van a dolog, de valahogy nem nagyon érdekli. Tudomásul veszi és kész.
Azt hiszem azt is látja, hogy ez a téma túlságosan előtérben van és szeretnénk, ha ebben alkalmazkodna kicsit jobban. Így még nagyobb az ellenállás. Áprilistól ugyan bölcsödébe nem jár, mert sokat betegeskedett, általában köhögött szinte minden este elég sokáig. Még alvásból is felébredt többször és már azt sem lehetett eldönteni, hogy mikor tünetmentes. Próbaképp így 1 hónapra itthon tartottuk, a köhögése teljesen megszűnt. Most még nem mentünk vissza a bölcsibe, de a szobatisztasággal nem nagyon haladtunk előrébb.
Talán még az is hozzá tartozik, hogy anyósom (nagyszülőkkel együtt lakunk : o )) is nagyon próbálja „nevelni”, mondja neki: „tessék szólni, ha pisilni kell…stb., szegény, hát lehet, hogy ez is csak olaj az ellenállás tüzére. Úgy tűnik egyelőre, hogy egyedül a kisfiam az egyetlen, akit legkevésbé izgat ez a téma és, ha rajta múlik, ne is foglalkozzunk a dologgal.
Még az jutott eszembe, ELŐRE ÉS UTÓLAG IS MEGKÖSZÖNÖM A TÜRELMÉT, hogy apró „malőröket” nagyon szeret csinálni (kiborul, eltörik, leesik valami…). Persze főleg azért, hogy a figyelmet mindig valahogy magára irányítsa. SAJNOS ilyenkor talán egyre gyakrabban hallja tőlünk, hogy „ugye nem már megint valami butaságot csináltál vagy miért kell feltétlen valamit elrontani” és jól tudom, hogy ezt kéne legeslegutolsónak hallania tőlünk. Főleg, mert így csak erősödik eme jól bevált törekvése, de már lassan össze sem szedem az egyik romhalmazt, kezdhetem a másikkal, ha azonnal nem vele, velük foglalkozunk, amikor épp közölni vagy megmutatni szeretnének valamit. Ezzel együtt arra tudok gondolni, hogy ez egyfajta „sakkban tartási” fortély neki. Ha viszont holnaptól nem unszolnám legalább az alvások után a bilire, attól tartok még jobban elkényelmesedne, de az is lehet, hogy épp önállósodni kezdene?
Őszintén kérem segítségét, véleményét és mégegyszer elnézést kérek a hosszúra sikeredett levélért, Andrea
Az óvónő válasza
Kedves Andrea!
Részletes levele alapján, véleményem szerint egyfajta testvér féltékenység állhat a háttérben. Ha belegondolunk, talán érthető, hogy miért is nem akar megválni a pelustól. A kistesó is mindig abba pisil, kakil, nem kell vesződnie bilivel, WC-vel, mégis mindenki ajnározza és szereti. Nagyobbik gyermeke valószínűleg tudat alatt vissza akar térni egy korábbi fejlettségi szinthez, kistestvére korosztályához, amikor még nincsen annyi kötelezettség, "tortúra".
Úgy gondolom, hogy a hiúságán keresztül lehetne rá hatni a legjobban. Gyakran tudassa vele, hogy ő már mennyivel nagyobb és ügyesebb, mint a kistesója, mert már bilibe is tud pisilni és kakilni. Ha bili használatra kerül a sor, ezt lehetőleg úgy végezzék, hogy a pici baba is a közelben legyen. Érezze úgy a fiúcska, hogy Ő most, mint nagy gyerek, megmutatja a kicsinek, hogyan pisilnek és kakilnak a nagyok. Ez valószínűleg hatni fog.
Javaslom továbbá, hogy az állandó kérés helyett (t.i.: Szólj, ha kell pisilni…stb.) inkább próbálja meg így: "Nagyon ügyesen használtad a bilit. Biztos vagyok benne, hogy legközelebb már magadtól fogsz szólni, hogyha kell. Igaz?" Ha ez eleinte mégsem így történik, így kommentálhatjuk: "Most nem szóltál, de biztosan csak elfelejtetted, ugye?" A lényeg az, hogy ne a kötelezettséget és az utasítást hámozza ki belőle a gyermek, hanem azt, hogy mi már bízunk benne annyira, hogy tudjuk, rászólás nélkül is partner lesz a dologban.
Sok sikert!