A szülő kérdése
Kedves óvónő!
Kislányom 4 és fél éves, kisfiam öt hónapos. Az a problémám, hogy újabban a "nagytesó" :) rettentő hisztis és szófogadatlan lett, sokat bőg, ha nem éri el, amit akar. Korábban már túlvoltunk egy hisztis időszakon, de ez most tán még rosszabb. Igyekszem következetes lenni vele, ha hisztizik, nem állok vele szóba, amíg abba nem hagyja, de a baj az, hogy a szüleimmel lakunk egy házban, s mindig akad, akihez mehet - ő meg persze a legkisebb ellenállás felé tart. Az apja imádja. Ugyan ritkán látja, de ahogy hazaér, azonnal kész játszani vele. Igaz, hamarabb elveszti a türelmét, kiabál, bár most már ritkábban üt rá - a kislány mégis sokszor küldi el, s sírva hív engem, amit persze iszonyú hallgatni, pláne, ha épp szopizunk, s nem tudok menni. Amikor meg játszanék vele, többször kitalál valamit, ami miatt megint lehet nyávogni, követelőzni - ahelyett, hogy játszanánk. Gondolom, a féltékenység játszik szerepet ebben; az apját is provokálhatja, aki mindig azzal fenyegetőzik, hogy elmond mindent az egyik óvó nénijének ("de komolyan!"), a kislány meg szerintem direkt szórakozik vele, ma már mondta is: "nem hiszem"... Mi a baj? Hogyan tudnék a dolgon változtatni? Válaszát előre is köszönöm.
Az óvónő válasza
Kedves Anyuka !
Válaszom elején leszögezhetem, valóban a testvérféltékenységben gyökereznek a probléma kiváltó okai. Ez sokféleképpen megnyilvánulhat, amit a szülőknek megfelelően kezelni bizony nem könnyű feladat. A mai időkben nehéz lehet mind a családfő Édesapának a napi kemény munka után, mind az Édesanyának egy pici baba mellett a nagyobb gyermekkel türelmesen foglalkozni, játszadozni. Bele kell viszont gondolni a kislány helyzetébe is, aki idáig a család szeme-fénye és középpontja volt, mára kissé háttérbe szorult a kistestvér megszületésével.
Összességében elmondható tehát, hogy itt most senkinek sem könnyű a helyzete, aki viszont tehet ez ellen, az csak a szülő és jelen esetben a nagyszülő. Mint írja, kislánya nagyszerűen ráérez arra, hogy mikor kihez érdemes „menekülni” a másik felnőtt haragja, szigora elől. Gyermeke tökéletesen meglátta azt, hogy a családtagok nevelése nincs összhangban, mindig akad valaki, akinek az árnyékában meg lehet bújni. Ezt a kis nevelési rést kellene megszűntetni. Javaslom, hogy üljön össze az egész család, szülők és nagyszülők, és egyeztessék nevelési elképzeléseiket. Rendkívül fontos, hogy mindenki azonos elvárásokat, szabályokat állítson föl a nevelésben és szükség esetén ezt mindenki következetesen tartsa is be!
Levelében említést tesz az édesapáról, aki bár nagyon szereti lányát, mégis előfordul, hogy elveszti türelmét, néha még testi fenyítést is alkalmaz. Ez utóbbival kapcsolatban mindenképpen az a meglátásom, hogy a legproblémásabb esetben is van más mód, mint az, hogy kikapjon a gyermek. Fontos, hogy lássuk, feszültség csak feszültséget szül. Próbáljunk inkább még több türelemmel, megértéssel odafordulni a gyermekhez, aki hálás lesz ezért.
A következetesség bizony még hagy némi kívánnivalót nevelésükben, erről árulkodik, hogy még néha Ön is hagyja, hogy „mentsvárként” szolgáljon az apuka elől, ha éppen úgy adódik, az Édesapa részéről pedig a be nem váltott fenyegetőzések. Nem kellene egyszer valóban megbeszélni aggályait az óvónővel? Ez esetben viszont nem szabad, hogy a kislány a megszégyenítés szikráját is érezze. Így azonban tudni fogja, hogy súlya van annak, amit a szülei mondanak.
Bár válaszom már így is hosszúra sikeredett, zárszóként mégis leírnék dióhéjban egy-két jótanácsot:
- próbáljon mindig elegendő időt szakítani a lányával való játékra, és ez alatt az idő alatt csakis rá figyeljen!
- Alakítsanak ki egy jó napirendet, amiben állandó helye van a kislánnyal való játéknak
- Ha a kicsi nagyon leköti a figyelmét, a vele való foglalkozásba a nagyobb gyermeket is be lehet vonni
- Állandóan hangsúlyozzuk a kislány jelentőségét, fontos szerepét, pl. :milyen jó, hogy Te ilyen ügyes nagylány vagy és ennyit segítesz nekem…nélküled nem menne…
A lényeg, hogy leánya is érezze fontosnak és pótolhatatlannak magát a családban.